A Délút-SZTE-Szedeák szombaton 18 órától a Phoenix Fóti Tigrisek ellen játssza az új idény első hazai bajnoki mérkőzését. Juhos Levente, a fótiak csapatkapitánya 2015 és 2019 között négy idényen át erősítette a Szedeákot. A szombati bajnoki kapcsán vele beszélgettünk.
– Ha azt mondom, szombaton Szegeden ellenfélként kell pályára lépni…
– Akkor én azt mondom, izgatott vagyok. Amikor kijött a bajnoki program, legelőször azt néztem meg, hogy mikor játszunk Szegeden. A sors úgy hozta, hogy az első meccsünkön az a Falco volt az ellenfél, amellyel az addigi utolsó A csoportos meccsemet játszottam még szolnokiként a 2021-es bajnoki
döntőben, és utána egyből a Szedeákhoz utazunk.
– Furcsa lesz?
– Nagyon! Szegedet a második otthonomnak gondolom, a legkedvesebb emlékeim kosárlabdázóként a Szedeákhoz fűződnek. Az egyik legjobb barátomat, Csanda Mátét ott ismertem meg és rajta kívül is nagyon sok barátot szereztem. Közel állnak hozzám a klubvezetők és Andjelko Mandics is, aki két évig volt Szegeden az edzőm. A meccs után a családdal ott is maradunk.
– Azért mi nem bánnánk, ha a meccs után nem lenne felhőtlen a boldogság…
– Erre térjünk vissza szombat este 8 körül! (Hangos nevetés…)
– Meg tudod mondani, mi volt a legszebb pillanat a szegedi karrieredben?
– Egyet nem tudok mondani. Hármat igen! Amikor 2017 januárjában odahaza hosszabbításban legyőztük a Szolnokot. Aztán februárban a kupabronz és az azt követő ünneplés, majd pedig 2019-ben a TF elleni budapesti playoutgyőzelem, amely a klub jövője szempontjából is sorsdöntő volt.
– Éppen azt akartam kérdezni, hogy tudod-e mi volt 2019. május 22-én.
– A TF elleni bennmaradás, meg hazaérve a Széchenyi téren a borfesztivál!
– Néhány korábbi üzenetváltás alapján tudom, hogy az elmúlt években is követted a Szedeák eredményeit.
– Én az A csoportban azóta is a Szegednek szurkoltam leginkább! Természetes, hogy figyeltem a csapatot, hiszen itt lettem meghatározó játékos az élvonalban, itt fejlődtem a legtöbbet, innen kerültem vissza a magyar válogatottba. És ehhez nemcsak én kellettem, a klubtól kapott háttér is elengedhetetlen volt.
– Megfogalmazható, hogy miért volt jó Szegeden kosárlabdázni?
– Elcsépelt gondolatnak tűnhet, de a családias hangulat miatt. Abban az időben a légiósok, Andrija Csirics, Marko Boltics, Nenad Sulovics több évet eltöltöttek a klubnál, ami meghatározta a légkört. Én annak idején pontosan azért választottam Szegedet, mert az a hír járta a klubról, hogy mindenki egy irányba húz. Amikor nem ment a csapatnak a játék, nem a büntetés volt az eszköz, hanem a közös gondolkodás, hogy mitől javulhatna a helyzet. Emellett azért is nagyon hálás lehetek, mert amikor megsérültem, mindig megvolt a türelem felém. És ez a mai élsportban nem egy szokványos történet.
– Korábban említetted a családot, mit tudhatunk a magánéletedről?
– Van egy négyéves kisfiam, Zsombi, és egy nevelt fiam, aki történetesen szintén Zsombor. Szolnokon élünk a párommal, és onnan járok Fótra az edzésekre. Zsombi imádja a kosárlabdát, tavaly én tartottam a foglalkozásokat annak az előkészítő csoportnak, amelynek ő is a tagja volt. Idén az A csoport mellett már nem vállaltam az edzősködést.
– Tetszett az edzői munka?
– Szerettem, de annyira azért nem, hogy komolyabb szinten ebben gondolkodjak. Talán U12-ig még mehetne, annál feljebb már aligha. Ha majd eljön a visszavonulás pillanata, szeretnék a profi sport mellett maradni, de más vonalon.
– Lehet, hogy az idei az utolsó szezon az A csoportban?
– Ez eszembe sem jut! A Falco elleni meccs után Keller Ákos mondta, hogy jobban nézek ki, mint 10 évvel ezelőtt…
– És tényleg?
– Mondjuk úgy, hogy rutinosabb vagyok. Gyorsabb nem lettem, nagyobbat biztosan nem ugrom, de az én posztomon tapasztalattal sok mindent lehet kompenzálni. És amíg nem úgy ébredek fel reggel, hogy púp a hátamon az egész, addig örömmel játszom.
– Akkor így a végére már csak a szegedi szurkolóknak küldj egy üzenetet!
– Nagyon szeretem őket! Szombaton más célokért küzdünk, de biztos vagyok abban, hogy a meccs után barátsággal tudjuk megbeszélni, hogy mi történt a pályán.
(Méhes Gábor)
(fotó: hunbasket.hu)
